| A Feng Shui története Körülbelül 5000 évvel ezelőtt Kínában a Hszia dinasztia uralkodott. A dinasztia uralkodói mindig arra törekedtek, hogy életüket a természet segítségével könnyebbé, szebbé tegyék. A dinasztia alapítója Vu király volt, aki különösen sokat foglalkozott a természet és az ember kapcsolatával. Sokat meditált, tanulmányozta a természeti erőket, az időjárást. Egyszer, amikor a Sárga-folyó partján sétált, meglátott egy teknőst. A teknős páncélján különös jeleket talált, egy bűvös négyzet rajzolatát. Ebből alkotta meg a kínai számmisztika, asztrológia alapját. Később ebből alakult ki a Ji Csing (ősi kínai bölcselet) és a Feng Shui is. A következő dinasztiák tovább tökéletesítették ezeket a tudományokat, a Feng Shui alapelvei a Han dinasztia nevéhez fűződnek. Először a Feng Shuit arra használták, hogy a halottaknak megfelelő temetkezési helyet találjanak. Úgy tartották ugyanis, hogy az élő és a halotti világ két különböző világ, és nem keveredhetnek egymással. Viszont szeretteik nyugodt álmát biztosítani akarták, ezért a legtöbb kínai temető délre néző domboldalakon fekszik, ahol semmi sem zavarja a csi szabad áramlását. A császárok hivatalosan is elismerték a térrendezés tudományával foglalkozó tudósokat, mestereket; nekik feltétlen tisztelet járt. Általuk határozták meg, hogy hol legyen az uralkodás székhelye, hova építsenek új városokat. Fennmaradt épületek bizonyítják, hogy már 3000 évvel ezelőtt is a Feng Shui szerint épültek a paloták, megfigyelhető a tudatos telepítés, építkezés. A Feng Shui célja A cél olyan környezet megteremtése, ahol életünket a lehető legkényelmesebben élhetjük. Ez egyaránt vonatkozik a lakóhelyre, lakásra és a munkahelyünkre is. A negatív hatásokat ki kell küszöbölni, a pozitívakat felerősíteni; ezzel lehet azt elérni, hogy az ott élők, vagy ott dolgozók számára megteremtődjön az egészség, boldogság, gazdagság, szerencse kedvező áramlása Harmónia a lélekben, harmónia a lakásban A feng shui rendszer egyik alappillére a "csi", azaz életenergia, amely jól ismert a tradicionális kínai orvoslásból. A csi az emberi szervezetben az energiapályákon, azaz meridiánokon keresztül áramlik spirális mozgással, és ugyanez az energia kering a földben és a levegőben is. "A chi olyan, mint az áramló szél, pozitív, amikor szabadon áramlik, fénybe vonva mindent, amit megérint" (Li Pak Tin). A chi azonban negatív energiává válik, ha megreked egy sötét sarokban, vagy az épületek, falak, bútorok akadályozzák a szabad áramlását. A chi szintén ártóvá válik, ha egy egyenes mentén - pld: út - túl gyorsan folyik végig. | A második legfontosabb fogalompáros a Yin és Yang: a hegy árnyékos és a hegy napos oldala, a csi áramlásának negatív és pozitív oldala. Mindegyikben van egy kis darab a másikból, tehát semmi sem csak Yin vagy csak Yang. | | YIN |  | YANG | | női princípium A föld, a sötét, a hideg. Lágy ívelt formák. A passzív, zavaros, kedves, nyugodt jellegű személyiség. | a férfi princípium Az ég, a világos, a forró Szögletes formák. Az aktív, követelő, koncentrált jellegű személyiség. | | A Bagua területei >> |  | Öt őselem, Trigramok, Gua szám >> | |